Történelem

Ausztrália történelme a messzi múltba nyúlik vissza; nomád, vadász-gyűjtögető életmódot folytató őslakosok az óceánon átkelve érkeztek Ázsiából, több mint 60 ezer évvel ezelőtt. A partraszállás után hamar alkalmazkodtak az új éghajlati és földrajzi viszonyokhoz, az évszakok változásával együtt költözködtek, és lassan megjelentek az egész kontinensen.

Az európai ember megjelenése a 15. századra tehető, amikor is Európa a felfedezések időszakába lépett, s Ausztrália földjét hamarosan holland és angol tengerészek érték el. 1768-ban az angol James Cook kapitány az Endeavour fedélzetén indult el a déli földrész felkutatására, 1770-ben pedig III. György angol király már hivatalosan is jogot formált a keleti part tulajdon jogára és ezzel kezdetét vette Ausztrália gyarmatosítása.

A szigorú angliai törvények következményeként a börtönök zsúfoltsága és az amerikai gyarmatok elvesztése a függetlenségi háború során arra ösztönözte az angolokat, hogy büntetőtelepeket alapítsanak az új földrészen. Az első flotta 1788-ban érkezett meg néhány száz fegyenccel és őrrel, s az újonnan érkező jövevények a 18. század végére megkezdték az őslakók kiszorítását szülőföldjükről.

A 19. század a kutatások, a felfedezések és a letelepedések időszaka volt. A század folyamán egyre-másra jöttek létre a különféle telepek és városok kontinens szerte. A partvidék felderítését a belső vidékek feltárása és az új kolóniák kialakulása követte. Az ausztrál gyarmatokon az aranyláz kitörésével robbanásszerűen megnőtt a bevándorlók száma az 1850-es években.

A 20. század első jelentős eseményeként 1901. január 1-én a hat gyarmat szövetsége megalapította az új nemzetet, az Ausztrál Nemzetközösséget. A szövetség keretében Ausztrália "európai jellegű" maradt és továbbra is szoros kapcsolatot tartott fenn Nagy-Britanniával és mind a mai napig, ha csak jelképesen is, a brit korona alá tartozik. Az újonnan felállított szövetségi parlament egyik első lépése a bevándorlás korlátozásáról szóló törvény elfogadása volt.

Nagy-Britannia belépését követően Ausztrália is bekapcsolódott az első, majd a második világháborúba. Ez utóbbit követően úgy látszott, hogy az ország jövőbeli védelme az erős gazdaságtól és egy nagyobb lélekszámú lakosságtól függ. A háború utáni bevándorlási program ezért nem csak a brit, hanem más európai bevándorlóknak is kedvezett. A második világháborút követő 20 évben mintegy 2 millió bevándorló érkezett Ausztráliába.

1950-es évektől kezdődően az egyre gyarapodó lakosság és az ausztrál nyersanyagok iránti nemzetközi kereslet virágzó gazdaságot és magas életszínvonalat biztosított az ország lakossága számára.

Az 1960-as években a háborús sorozás és a vietnámi háború elleni fokozódó ellenállás hatalmas tüntetéskehez vezetett a nagyvárosokban. Ugyanakkor olyan kérdések is napirendre kerültek, mint az őslakók földjoga és az ingyenes oktatás.

Az 1970-es években sokkal inkább gazdasági, mintsem szociális kérdésekkel foglalkozott a politika. A korszak meghatározó eseménye, az 1982-ben kezdődött Mabo-per eredményeként 10 évvel később a bíróság eltörölte a terra nullius elméletet - miszerint Ausztrália a senki földje volt az európaiak megérkezésekor - és elismerte, hogy az őslakók tényleges jogot formálhatnak területeikre. Ekkorra már befejeződött a támogatott bevándorlási politika, sőt szigorú bevándorlási szabályozás lépett hatályba.

Az 1980-90-as évektől Ausztrália fő figyelme Európáról egyre inkább Ázsiára és annak gazdasági vérkeringésébe való bekapcsolódásra terelődött. Részben ennek következtében 1986-ra minden törvényhozási kapcsolatot megszakított Nagy-Britanniával és mára a nyugati világ önálló, egyenrangú résztvevőjévé vált.